Cheneau fűző készítés

A gerincferdülés konzervatív kezelésében az egyik legelterjedtebb, és mai ismereteink szerint a leghatékonyabb fűző a CHENEAU FŰZŐ, melynek megalkotása Jaques Cheneau Professzor Úr nevéhez kötődik.

A Cheneau fűzőt 1970 óta alkalmazzák egyre szélesebb körben, ugyanis a magas háti görbületek kivételével (Csúcs csigolya Th5), mind a frontális, mind a saggitalis síkban elhelyezkedő görbületek korrekciójára alkalmas.

1990 óta Magyarországon is egyre nagyobb számban készítenek ilyen fűzőt, mely az Abbott-féle elvek alapján épül fel. Eszerint a nyomásnak a görbület csúcspontjára közvetlenül kell hatnia az elviselhető legnagyobb mértékben. Minden egyes görbületre, kidomborodásra erőnek kell hatnia. A görbületekkel ellenkező oldalon széles, nagy szabad kitéréseket biztosító helyeket kell kialakítani, ahol a fűző nem érintkezik a beteg bőrével.

A Cheneau fűző a három pontos korrekciós rendszer elvét is magában foglalja. Egyetlen erővel ugyanis nem lehet létrehozni a korrekciót, ehhez két másik ellennyomást, ellentartást biztosító erő is szükséges. A korrekciós erők a pelottákon keresztül hatnak, és egyszerre több funkciót is betöltenek: korrigálnak, ellen támasztanak, stabilizálnak, derotálnak, kompenzálnak.

Cheneau professzor 1993-ban megjelent könyvében 44 olyan területet határoz meg a fűzőn, amelynek fontos szerepet tulajdonít a korrekció létrehozásában.

A fűző csak egyéni gipszmintavétel alapján készülhet, szükséges a kétirányú, álló helyzetben készült röntgenfelvétel is, és konzultálni kell a kezelő orvossal és szükség esetén a gyógytornásszal is.

A méretvételt fizikális vizsgálat, és egy alapos beszélgetés előzi meg, melynek során az orvos és az ortopéd műszerész elmagyarázza, miért is van szükség a fűzőre, mi vár a betegre a mintavétel során, mennyi időt kell a fűzőt viselnie, hogyan kell megszoknia. Megpróbálják eloszlatni a félelmeket. Mivel a gyerekek nagy részének lelki nehézséget okoz a fűző viselése, így ellenállást válthat ki belőlük, ezért néha nehezen vehetők rá az együtt működésre.

A gipsz mintavételhez a betegnek le kell vetkőznie, hogy minél pontosabb mintát kapjunk, de biztosítunk a kis betegek számára egy vékony csőtrikót, ami egyrészt takar, másrészt pedig megóvja a bőrt a gipsszel való érintkezéstől. Ezután gyorsan kötő gipsz pólyával körbetekerjük a törzset. Miután a gipsz megkötött, a mintát levágjuk a betegről biztonsági ollóval, melynek a testhez közeli vége tompa, így nem tud sérülést okozni.

Ezután a gipszminta kiöntésre kerül modellgipsszel. Az így kapott pozitív gipszmintán kerülnek kialakításra a nyomatási pontok és a kitérési helyek. Az így kialakított mintára húzzuk rá a felmelegített, meglágyult polietilén táblát, ami fehér, de kérésre különböző mintákkal tudjuk színezni.  Miután a műanyag visszahűlt, levágjuk a fűzőt a megfelelő formára.  Végül pedig következik a végleges formára csiszolás és bandázsolás.

A gerincferdülés, azaz a scoliosis kezelése team munkát igényel: fontos a gyermekortopédiában jártas ortopéd szakorvos, a gyógytornász és az ortopéd műszerész együttműködése a gyermekkel és a szülővel a gyógyulás érdekében.